https://curatorialdictionary.org/files/gimgs/th-40_IMG_0030-small_v2.jpg
Kiállítás-megnyitó
https://curatorialdictionary.org/files/gimgs/th-40_IMG_0098-small_v2.jpg
Kiállítás-megnyitó: Beszélgetés
https://curatorialdictionary.org/files/gimgs/th-40_IMG_0015_small_v2.jpg
Kiállítás-megnyitó

 

KIÁLLÍTÁS: A KURÁTORI GYAKORLAT ÉS DISZKURZUS SZÓTÁRA

2013. december 6-7, Budapest 

 


2013. december 6. és 7. között, egy kiállítás és egy beszélgetés keretében mutattuk be A kurátori gyakorlat és diszkurzus szótára (Curatorial Dictionary) nevű projekt első fázisát a Majakovszkij 102-ben, a tranzit. hu nyitott irodájában. A kiállításon hat videóinterjú volt látható Magyarországon, illetve a kelet-európai régióban dolgozó szakemberekkel, akik saját projektjeik bemutatásán keresztül reflektáltak a szótár egy-egy szócikkének vagy az azokhoz kacsolható fogalmak különböző aspektusaira. Az interjúk egyben a szótárprojekt következő fázisát is előkészítik: a továbbiakban azt tervezzük, hogy az uralkodó, "nemzetközi" kurátori diszkurzust, az abból gyakran kimaradó, más nézőpontú reflexiókkal, illetve gyakorlatokkal árnyaljuk. 


A videóinterjúkban megszólalók: Bencsik Barnabás (kurátor, Budapest) KissPál Szabolcs (művész, Budapest), Somogyi Hajnalka (kurátor, Budapest), Tordai S. Attila (kurátor, tranzit.ro, Kolozsvár), Jelena Vesić (független kurátor, író, Belgrád) és Raluca Voinea (kurátor, tranzit.ro, Bukarest). 


A videóinterjúkat és a kiállítás koncepcióját készítette: Karas David, művész; Lepsényi Imre, művész, designer, és Szakács Eszter, kurátor.



A kiállításon bemutatott videók, magyar felirattal (a CC gomb bekapcsolásával)

 

Jelena Vesić (független kurátor, író, Belgrád)

 

Bencsik Barnabás (kurátor, Budapest)

    
 

Tordai-S. Attila (kurátor, tranzit.ro, Kolozsvár)

  Somogyi Hajnalka (kurátor, Budapest)
    
 

KissPál Szabolcs (művész, Budapest)

 

Raluca Voinea (kurátor, tranzit.ro, Bukarest)